A jó vezető fogalma örök mítosz – sokan sok különböző szempontból igyekeztek már definiálni, ki és mitől számít jó vezetőnek, mi most nem próbálkozunk ezzel itt. Nem a minden szempontból tökéletes vezetőt próbáljuk leírni – ilyen talán nem is létezik – „csak” azt, hogy management szempontból, változás-és válságkezelési projektjeink során szerzett tapasztalataink szerint kikkel a legeredményesebb a munka, kik érték és érik el a leginkább szembetűnő pozitív eredményeket vezetőként.

 

A jó vezető rutinos, de még nem elég sikeres
– miről beszélnek ezek?

 

A rutinos, de még nem eléggé sikeres vezető már pontosan tudja, mit, miért – és leggyakrabban azt is, hogyan – csinál, viszont mivel még nem elég sikeres, nem fásult bele a szerepébe, bőven maradt benne rugalmasság, nem égett ki, és lebegnek a szeme előtt célok, amik felé tartva motiváltan és kitartóan tud haladni, a csapat számára is megfelelő irányító- és húzóerőként. A rutinos, de még nem eléggé sikeres vezető ezidáig nem került abba a helyzetbe, ahol az elért eredmények okán érzett büszkeség esetleg átcsaphat egy olyan hiúságba, amely már megakasztja a növekedést és önmaga, kvázi saját fejlődése gátjává válik. Épp ezért az ilyen vezető a lehető legjobb „alapanyag,” amivel egy változáskezelési, vagy válságmenedzsment folyamatban dolgozni lehet: belőlük lehet a legtöbb, legjobb eredményt kihozni.




analyst

A jó vezető jó menedzser, de nem mikromenedzser

A jó vezető menedzser alkat, képes és hajlandó gyakorlatiasan dolgozni, sőt, ez számára természetes. Ugyanilyen fontos, hogy a nagy képet tartja szem előtt, ő azzal dolgozik – mindent átlát és menedzseli a folyamatot annak főbb elemeivel együtt, de nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy az apró-cseprő feladatokat, részfeladatokat semmi esetre sem ő intézi vagy oldja meg!



Mi az a mikromenedzsment
és miért szitokszó vezetői körben?

 

A mikromenedzsment egy olyan (a legtöbb esetben roppant szerencsétlen) vezetési stílus, aminek alkalmazásakor a vezető közvetlen közelről megfigyeli és ellenőrzi a beosztottak munkáját és feladatait, nem ritkán ő maga is bekapcsolódik, bizonyos részfeladatokat „kisajátít” – általában azzal az okkal/ürüggyel, hogy azt csak ő tudja elég jól megoldani.

Ebből kifolyólag a mikromenedzsmentnek, mint egyszerű kifejezésnek is, általában van egy negatív felhangja, nem véletlenül – leggyakrabban azt eredményezi ugyanis, hogy a csapat és a vezető is totálisan elveszik a részletekben, emiatt képtelenné válik a lényegesebb, valóban fontos dolgokkal törődni, ezek nem ritkán teljesen elhanyagolódnak; közmondásosan szólva, „nem látják a fától az erdőt.” A kontroll iránti szükséglet természetes, érthető, és valós szükséglet, de ha túlzásba visszük, ártalmas lehet – egyrészt a fókuszvesztés és a lényeglátás hiánya miatt nagyon veszélyes, de emellett a csapat többi tagjának számára ez fenyegető, megfélemlítő is lehet, ilyen légkörben pedig nehéz produktívnak maradni.


A jó vezető nem egyedül dolgozik

Szép is lenne – egy egyszemélyes csapatot vezetni… viccen kívül, a jó vezető egyik legfontosabb ismérve, hogy fel tudja mérni a kompetenciahatárait, egy másik pedig, hogy szem előtt tartja a hatékonyság fontosságát, mindig a lehető leghatékonyabb megoldásokat igyekszik választani.

Változásmenedzsment, válságkezelés témakörben mindig érdemes szakértő csapattal konzultálni és felmérni a lehetőségeket.

 

Egyeztessünk!

KAPCSOLATFELVÉTEL

PROFITNÖVELÉS FELSŐFOKON

változások vezetése, szervezetfejlesztés, vállalat utódlás,


Tudjuk, hogy ma Magyarországon alig akad olyan vállalat, gazdasági társaság, amelynek a működésében ne lehetne további profitnövelést végrehajtani. Egy jó vállalatból még jobbat csinálni, igazi menedzsment feladat. De bennünket azok a kihívások is motiválnak, ahol olyan céget kell reorganizálni, amiről már többen lemondtak, vagy amelyik igazán nagy bajban van.

A változás örök, ezért változások végrehajtása nemcsak a nagyvállalatoknak van szüksége, hanem a kis és középvállalkozások, start up cégek sem tudnak tartósan fennmaradni, ha nem követik a piaci folyamatokat.

A változások vezetése, szervezetfejlesztés, vállalat utódlás, válságkezelés a mi szakterületünk. Te foglakozz az üzlettel, mi addig rendbe tesszük a vállalkozásodat.

Vitkovics Péter 
válság és változás menedzser

 

graphic 01 02

Megoldást adunk

A VÁLLALATA SZÁMÁRA

Működik a vállalkozásod, de mégsem termel profitot. Tudod, hogy valamin változtatni kellene, de belülről nem látod át a hibákat. Ha egy vállalatnál mélyreható változást kell végrehajtani, az mindig eredményesebb, ha külső szakember irányítja. Különösen igaz ez a KKV-k esetén, ahol nem áll rendelkezésre akkora szakember gárda, mint egy multinál. Mi megoldást szállítunk a vállalat utódlástól egészen a tőzsdei bevezetésig, tőkebevonásig.

vállalat utódlás

Vállalat
utódlás

A generáció váltás a vezetésben egy több éves változási projekt. Segítünk magasabb szintre lépni, megooldást szállítunk a vállalat utódlás területén.

Tőzsdei bevezetés, tőkebevonás

Tőzsdei bevezetés, tőkebevonás

Egy növekvő középvállalatnak tőkére, forrásokra van szüksége. Mi tőzsdeképessé tesszük a vállalatodat, és végigvezetünk a tőzsdei bevezetés folyamatán is.

Profitnövelő megoldások

Profitnövelő megoldások

A hatékony, folyamatvezérelt vállalat több profitot tud termelni és válságállóbb. Pofitnövelő megoldásokat adunk, megmutatjuk az ide vezető utat és segítünk elérni a vállalati célokat.

graphic 02 03

Kik vagyunk?

Profi szakértők, akik valódi megoldásokat szállítanak.

TOVÁBB
Vallalat utódlás tőzsdei bevezetés tőkebevonás

Hatékonyabb vállalatok

Egy remek könyv, amelyben társszerzőként vett részt vállalatunk. Olvassatok bele az esettanulmányba és ha tetszik itt meg is rendelhetitek.

ESETTANULMÁNY [2.1MB] MEGVÁSÁRLOM
img konvy2 min

VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT

005 call  +36 20 926 6197   002 email  office@valtozasmenedzserek.hu

Az Ön neve*
Telefonszáma*
+36
  • Afghanistan +93
  • Albania +355
  • Algeria +213
  • American Samoa +1
  • Andorra +376
  • Angola +244
  • Anguilla +1
  • Antigua and Barbuda +1
  • Argentina +54
  • Armenia +374
  • Aruba +297
  • Australia +61
  • Austria +43
  • Azerbaijan +994
  • Bahamas +1
  • Bahrain +973
  • Bangladesh +880
  • Barbados +1
  • Belarus +375
  • Belgium +32
  • Belize +501
  • Benin +229
  • Bermuda +1
  • Bhutan +975
  • Bolivia +591
  • Bosnia and Herzegovina +387
  • Botswana +267
  • Brazil +55
  • British Indian Ocean Territory +246
  • British Virgin Islands +1
  • Brunei +673
  • Bulgaria +359
  • Burkina Faso +226
  • Burundi +257
  • Cambodia +855
  • Cameroon +237
  • Canada +1
  • Cape Verde +238
  • Caribbean Netherlands +599
  • Cayman Islands +1
  • Central African Republic +236
  • Chad +235
  • Chile +56
  • China +86
  • Christmas Island +61
  • Cocos +61
  • Colombia +57
  • Comoros +269
  • Congo - Kinshasa +243
  • Congo - Brazzaville +242
  • Cook Islands +682
  • Costa Rica +506
  • Côte d’Ivoire +225
  • Croatia +385
  • Cuba +53
  • Curaçao +599
  • Cyprus +357
  • Czech Republic +420
  • Denmark +45
  • Djibouti +253
  • Dominica +1
  • Dominican Republic +1
  • Ecuador +593
  • Egypt +20
  • El Salvador +503
  • Equatorial Guinea +240
  • Eritrea +291
  • Estonia +372
  • Ethiopia +251
  • Falkland Islands +500
  • Faroe Islands +298
  • Fiji +679
  • Finland +358
  • France +33
  • French Guiana +594
  • French Polynesia +689
  • Gabon +241
  • Gambia +220
  • Georgia +995
  • Germany +49
  • Ghana +233
  • Gibraltar +350
  • Greece +30
  • Greenland +299
  • Grenada +1
  • Guadeloupe +590
  • Guam +1
  • Guatemala +502
  • Guernsey +44
  • Guinea +224
  • Guinea-Bissau +245
  • Guyana +592
  • Haiti +509
  • Honduras +504
  • Hong Kong +852
  • Hungary +36
  • Iceland +354
  • India +91
  • Indonesia +62
  • Iran +98
  • Iraq +964
  • Ireland +353
  • Isle of Man +44
  • Israel +972
  • Italy +39
  • Jamaica +1
  • Japan +81
  • Jersey +44
  • Jordan +962
  • Kazakhstan +7
  • Kenya +254
  • Kiribati +686
  • Kosovo +383
  • Kuwait +965
  • Kyrgyzstan +996
  • Laos +856
  • Latvia +371
  • Lebanon +961
  • Lesotho +266
  • Liberia +231
  • Libya +218
  • Liechtenstein +423
  • Lithuania +370
  • Luxembourg +352
  • Macau +853
  • Macedonia +389
  • Madagascar +261
  • Malawi +265
  • Malaysia +60
  • Maldives +960
  • Mali +223
  • Malta +356
  • Marshall Islands +692
  • Martinique +596
  • Mauritania +222
  • Mauritius +230
  • Mayotte +262
  • Mexico +52
  • Micronesia +691
  • Moldova +373
  • Monaco +377
  • Mongolia +976
  • Montenegro +382
  • Montserrat +1
  • Morocco +212
  • Mozambique +258
  • Myanmar +95
  • Namibia +264
  • Nauru +674
  • Nepal +977
  • Netherlands +31
  • New Caledonia +687
  • New Zealand +64
  • Nicaragua +505
  • Niger +227
  • Nigeria +234
  • Niue +683
  • Norfolk Island +672
  • North Korea +850
  • Northern Mariana Islands +1
  • Norway +47
  • Oman +968
  • Pakistan +92
  • Palau +680
  • Palestine +970
  • Panama +507
  • Papua New Guinea +675
  • Paraguay +595
  • Peru +51
  • Philippines +63
  • Poland +48
  • Portugal +351
  • Puerto Rico +1
  • Qatar +974
  • Réunion +262
  • Romania +40
  • Russia +7
  • Rwanda +250
  • Saint Barthélemy +590
  • Saint Helena +290
  • Saint Kitts and Nevis +1
  • Saint Lucia +1
  • Saint Martin +590
  • Saint Pierre and Miquelon +508
  • Saint Vincent and the Grenadines +1
  • Samoa +685
  • San Marino +378
  • São Tomé and Príncipe +239
  • Saudi Arabia +966
  • Senegal +221
  • Serbia +381
  • Seychelles +248
  • Sierra Leone +232
  • Singapore +65
  • Sint Maarten +1
  • Slovakia +421
  • Slovenia +386
  • Solomon Islands +677
  • Somalia +252
  • South Africa +27
  • South Korea +82
  • South Sudan +211
  • Spain +34
  • Sri Lanka +94
  • Sudan +249
  • Suriname +597
  • Svalbard and Jan Mayen +47
  • Swaziland +268
  • Sweden +46
  • Switzerland +41
  • Syria +963
  • Taiwan +886
  • Tajikistan +992
  • Tanzania +255
  • Thailand +66
  • Timor-Leste +670
  • Togo +228
  • Tokelau +690
  • Tonga +676
  • Trinidad and Tobago +1
  • Tunisia +216
  • Turkey +90
  • Turkmenistan +993
  • Turks and Caicos Islands +1
  • Tuvalu +688
  • U.S. Virgin Islands +1
  • Uganda +256
  • Ukraine +380
  • United Arab Emirates +971
  • United Kingdom +44
  • United States +1
  • Uruguay +598
  • Uzbekistan +998
  • Vanuatu +678
  • Vatican City +39
  • Venezuela +58
  • Vietnam +84
  • Wallis and Futuna +681
  • Western Sahara +212
  • Yemen +967
  • Zambia +260
  • Zimbabwe +263
  • Åland Islands +358

Mely időpontban hívhatjuk vissza? (opcionális)

Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.

Elküldés